Mikor írtam, hogy újra kezdek edzeni, akkor tényleg újrakezdtem. Lassacskán, de folyamatosan. Már bő egy éve. Elsőre csak nagyon csigatempót, egy régi baráttal, majd mentem egyedül is. Idővel picit növeltem a távot, később növeltem a tempót is.
Végül eljutottam oda, hogy megláttam egy “versenyt”. Pont a szülinapomon indították a távokat. Balatonpart, Siófok. Ok, november vége, de fene bele, “isteni jel”, gondoltam, nekivágok. Indítottak, negyed, harmad, fél és teljes maraton távokat. Mivel a maraton szerintem halálomig se lesz meg, max a félmaraton, de még nem tartok sehol a feléhez sem, így a 7 km és a 14 km közt volt a reális választás.
Nagylevegővel a 14 kilométeres távra neveztem. Fogalmam se volt mennyi a szintidő, csak azt tudtam, nem valószínű hogy akkor épp benne vagyok. Viszont így lesz cél amiért ne hagyjam abba az edzést. Ez innentől abból állt, mivel a 11-12 km már stabilan megvolt, akkor fel kell gyorsulni picit. Persze az én gyorsaságom is lassú a ténylegesen futókéhoz képest. Pici is vagyok (tényleg, 152 cm), teljesen átlagos testarányokkal, szóval a lábam se egy hosszú futóláb. Konkrétan futott el mellettem olyan futó, aki másfél fejjel volt csak magasabb, de a nyakamig ért a csípője. Ugyanazt a ritmust nyomtuk, mégis elszáguldott mellettem. Azért nem mindegy a lépéstáv. Rajtam csak az segítene, ha gyorsabban kapkodnám a lábaim. Hát jelenleg ekkora távon ennyire megy: sikerült feledzenem magam a szintidőre.
Ez mennyire pontosan sikerült, az nem derült ki. A verseny előtti napokban ugyanis ellepte a családot egy orrfolyós nyavalya. Ami nekem pont aznap reggelre durrant be teljes erővel, mikor a verseny volt. Az időjárás se volt valami barátságos, Bár amíg futottam pont nem esett az eső, csak némi köd szitált. Igaz amennyit fújtam az orrom, akár eshetett is, észre se vettem volna, küzdöttem a távért, és a levegőért. Mondhatjuk, nem ez volt életem legkomfortosabb kocogása.
De beértem. Bőven szintidőben, még bele is gyalogolhattam volna. Kaptam “érmet”, amiről már jól nem is tudom, hol van. Mire hazaértünk, örültem, hogy van még orrom, ámde nem volt semmi forróital itthon, így az alvást próbáltam preferálni a gyógyulás érdekében.
Mostanra pedig csak az élmény maradt. A képek, a futósvideó. A vicces percek, amikor a 80 éves mazsola klubos bácsi elfutott mellettem két orrfújásom közt. De büszkén mondhatom, hogy a 70 éves mazsola klubost, azért a vége előtt beértem . Mondhatnám a régi poént, hogy nekik nyilván sokkal több idejük volt edzeni, de ez nem is biztos, hiszen már én is vagy 24 éve kocogok kisebb kihagyásokkal. Most ismét egy újrakezdés, ami szerintem sikeres. Részint fogytam vagy 14 kilót a egy év alatt (erről majd másik bejegyzésben írok). Részint eljutottam egy olyan időre 14 kilométeren, amivel már részt lehet venni egy nagyobb futórendezvényen, ez pedig egyértelmű siker.
Megcsináltam, hivatalosan is, Mért idővel is. Lehet mégis lesz ebből egyszer félmaraton .
Sportolni, jó! És sose késő edzeni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: