Elindultam a fogyás útján… ismét

Nekikezdtem. És haladok. Habár még gurulok, mérlegre nem álltam -azt se tudom hol van egyenlőre, valamelyik kipakolatlan ládában – de már kezd látszatja lenni.

A szülőként jelentkező sulistressz védőhájat pakolt rám. Én aki mindig aktív voltam, és nem volt életem központi része az evés, a punnyadásba belefeledkezve tömtem magam vagy 4 éve… Volt egy két jobb időszak amikor le is ugrottak a kilók egyből, mert enyhült a stressz, de ennyi. Igazából még sose voltam tartósan túlsúlyos. Most sikerült.

De előkerültek rég nem látott barátok. Akikkel ugyan beszéltünk, de személyes találkozások híján lazább volt a kapcsolat. Mostanra ért abba a fázisba az életünk, hogy ismét tudunk rendszeresebben találkozni. Ebből pedig megszületett egyikükkel a közös kocogás. illetve én hagytam magam rábeszélni. És működik. 2 hónapja csináljuk. lassú, nagyon lassú tempó, sok beszélgetés, a mi lelki terápiánk, a közös nevetésekkel. Voltunk esőben, szélben, most már mentünk fagyban. És egyszercsak elkezdett jönni a jééé, jobb az egész. Jéé, kevesebb a hurkám megint érzés.

No nem, a normál kondim, amihez az testképem kapcsolódik még a kanyarban sincs. Ez kissé fura is. Lélekben egy fitt csaj vagyok, most így rá is jöttem, hogy vékony is voltam egész életemben szinte pár hónapokat (pl szülés szoptatás) leszámítva. De nem tudom megtenni a testemmel a kereksége miatt, amit amúgy igen. És mikor rájön az ember, hogy  mások, akik csak nem stresszelnek, meg kényszeresznek, simán jó kondiban vannak 20-30 évvel idősebben… na ez hirtelen elég kijózanító.

Hát feladtam a punnyadást. A sulistreszt sok beszélgetéssel oldom barátokkal akiknél szintén van gyerek. Akik emlékeztetnek rá, hogy minden ok. És nem utolsó sorban, a tanár/tanítóváltások úgy látszik végre engednek minket kissé fellélegezni. Végre nem az számít, én milyen diák voltam anno, hanem a gyerekeket nézik. Akik pedig ezt élvezik. Így könnyebb a suli, hogy az ő teljesítményük számít végre. Kezdenek is magukra találni vele. Rólam pedig csúszik le a teher.

Ahogy pedig csökken a teher, csökken a térfogatom is 🙂 Remélhetőleg szépen lassan visszatalálok az igazi laza aktív önmagamhoz. Addig eljutottam, hogy a kaja már ismét elvesztette központi funkcióját. Lehet jókat enni, nem fontos viszont az enni kell.

Ez történt mostanában. Sok meló, plusz sport, meg élet. Az az élet, amit mindig is imádtam élni. Azért még várom a nyarat, a koránkelés kicsinál, de az ellen elég némi smink reggelente:)

szép napot mindenkinek!