Másfél hónap iskola

Ennyi telt el a suliból: másfél hónap. És nálunk nagyjából kitört a béke. A nagyobbnak a felsőbelépés elhozta a nyugalmat.

Végre nem kell pont olyannak lenni mint az elképzelt tökéletes gyerek. Felsőben  kitör a sokszínűség. Senki se törődik végre a szülővel, nincs “anyuka, apuka” Diák van. Tanulni kell. Sok tanár van, köztük nem egy nagyon jó. Ok nem mind jó, de semmi se tökéletes. Egyszerűen hirtelen leesett egy hatalmas teher a gyerekről, sőt az egész családról. Végre nem kívülről akarja valaki beosztani az életünket, nem tudja, hogy csak mit szabad olvasni (eddig se csak azt olvastuk). Nem ingatják a fejüket, hogy hova járunk szabadidőnkben, mondván az majd csak felsőben kell. Hirtelen van értelme a suliban is, hogy érti a szöveget, nem csak olvassa a diák. Hirtelen nincs túlgondolva a házifeladat, meg lehet írni bármikor.

Persze az egész békéhez az is kell, hogy a még mindig alsós kisebb továbbra is szerencsésnek tűnik. Ismét egy modern , gyerekcentrikus tanítópárost kifogva. Akik javarészt magyaráztra, javításra és jutalmazásra építenek. Nem építenek görcsöket láthatólag. Rugalmasan kezelik a délutáni programokat, bíztatják sportra zenére őket, építik a közösséget.

Most épp ez van. Kicsit végre látjuk az oktatás maradék naposabb oldalát. Nem tudom meddig tart, most örülünk neki. A plusz energiákat pedig programokra fordítjuk. Szervezem a családnak a pécsi planetáriumot, indulunk a környéken gyalogtúrára ismét, reméljük elcsípünk pár davincilearninges pizsamapartit. Csupa jó dolog, ami érdekes, lelkesítő. Mert lett újra időnk a pici szabadidőnkben jönni menni.

Úgy gondolom beállt valamiféle ritmus. a maradék suliidőt így eltöltjük. Még mindig túlélőshow az iskola kiscsaládunknak, csak most épp van egy szusszanyásni lehetőségünk körbenézni, és csodálni a világot is közben.

Mindenkinek szép hétköznapokat!