Nagyon évvége – avagy még 6 hét iskola

Nagy erőkkel várom a nyarat. Én az egyszeri szülő. Nem tudom, más hogy van vele, de egyszerre unom, és kívánom a pokolba a sulival járó dolgokat.

Pedig nincs igazából semmi baj, csak olyan mérhetetlen unalmas az iskola, mint mindig is volt.  Mint anno az én gyerekkoromban is. Fiatal ismerőseimnek szoktam mondani, ha azt hiszitek szívás a suli gyerekként, egy frászt. Szülőként az.

Januártól nincs csak egy párnapos tavaszi szünet. Júniusig most próbálunk nem belehalni az unalomba. Mert kikapcsolni nem lehet. Azt nem engedik. Mindenki tökéletest akar. Én aki legyintek erre, én azt akarom, hogy az erősségeinkre építkezhessünk, ilyenkor már feltűnően nem vagyok szülőként rendszerkompatibilis. A gyerekek meg eleve nem azok. Hát nekünk unalmas a suli. Mi a valóságban élünk, nem kitalált egyenemberek vagyunk. És ami a legrosszabb, ez ilyenkor már a fejünkre is kiül, hogy eljátszani se vagyunk hajlandóak a kitalált világot.  Látszik rajtunk családilag az őszinte unalom a rendszer felé. Amivel még jobban behergeljük a rendszer résztvevőit, és itt tartunk.

Még evvel együtt 6 hét.  De lesz egy hosszú hétvége, azt majd megbecsüljük 🙂 Nyárig meg kitartunk. Félálomban.