Kockáék (geeks)

Eljutottam oda, hogy felismertem saját kockaságunk. Felismertem azt is, hogy kockává nem válik az ember, hanem kockának születik eleve. Egy zárt világba zárva magát, és folyamatosan rácsodálkozva az életre. A kocka azért tudományoskodik  és megfigyel mert annyira másfelől nézi a világot, hogy egyszerűen megfigyelés nélkül érthetetlenek neki a hétköznap dolgai. Hja, de a kocka nem autista, hiába húzzák rá manapság.

De kockának lenni jó. Minden nap kihívás, és sose növünk fel. Kibírhatatlanok vagyunk sokaknak, már gyerekként is. De mély barátságaink vannak csak végül emiatt. Az a kevés ami van. Örökké játszunk, halálunkig: ez tuti, többgenerációs kockacsaládba születtem, láttam a felmenőket meghalni. Nem rágódunk a múlton túl sokat, mert nincs rá időnk, mindig jön valami új dolog, amit megfigyelhetünk.

Nem olyan egyszerű a kockaság, hogy számítógép. Sokunknak csak munkaeszköz, de tény, hogy a kütyük minden kockának ott vannak az életében. Amit elérünk, azt egyből használjuk. Van aki fejleszti is. Ki hogy, de a technika a miénk, a lényünk része. A technika mi magunk vagyunk így vagy úgy.

 Igen, sok helyzetben felsőbbrendűnek gondoljuk magunk. És nem értjük, más miért nem látja amit mi. Hiszen ez alap. A fogaskerekek egymásba illeszkednek, és kész. Ha nem akkor megszereljük, átszámoljuk, kitaláljuk. Ha valami nem működik, akkor leülünk, és kiagyalunk rá valami megoldást. Utáljuk ha megmondják hogy oldjuk meg a dolgokat, mert úgy gondoljuk, mi jobban meg tudjuk oldani. És nincs megoldhatatlan helyzet, maximum, még nem jöttünk rá a nyitjára.  Valahol minden kocka egyesítette már fejben az összes fizikai elméletet, max még nem bírta levezetni matematikával a bizonyítást. De ha más nem, álmában dolgozik rajta.

A dolgok pedig nem haladnak valami felé, hanem konvergálnak. Hosszú körmondatok lesznek, mert mindenfelől pontosan kell leírni az adott helyzetet. Mindent meg kell nézni más oldalról is, egy nézőpont sose elég, mert az tönkretenné az abszolút rendszert. A fejben felépített rendszernek pedig működnie kell. Ha valami mégis meglepetésünkre nem működik, olyanok vagyunk, mint a GPS, újratervezünk. Közben folyamatosan mondjuk a magunkét, és mindenáron el akarjuk magyarázni másoknak mi miért , hogyan és mennyi.

Hát igen, megnéztem pár Agymenők évadot. És rájöttem, basszus, nem véletlen posztolnak “hogyan kosarazik egy mérnök” posztokat a face oldalamra. És csak akkor hívnak fel hosszabban általában, ha valamit ki kell számolni, pl valami hülye formájú aludarabot hogy kell kivágni a géppel… És mindenki elmeséli, ő milyen jegyet kapott matekból érettségin vagy alsóban, esetleg megfűszerezi avval, utálja e, vagy szereti a fizikát. Mindeközben egy lépést hátralép, és innentől tartja a távolságot. A végén pedig szerintem a többség kb pénzfeldobással dönt, hogy az őrült, vagy a zseni kategóriába teszi az embert. Esetleg mindkettőbe, attól függően, épp szüksége van a tudásunkra, vagy nem.

Érdekes a gyereknevelés kockaként. Amikor az alsós odapillant valamire, és közli, jaja, a nagy robbanással kezdődött minden… Vagy ránéz egy rajzra a neten, és egyből kifejti az emberréválás elméletét úgy Darvinosan. Amikor leesik valami, és lazán odavágja, hogy á nem ő ejtette le, ez csak gravitáció. Amikor lát egy kísérletet, és egyből rohan reprodukálni, vagy legalábbis megpróbálja, ha sikerül akkor pedig úgy mászkál mint egy isten aki külön világot teremtett…. Amikor nincs az, hogy de igazad van szülőként, mert jönnek a saját érvek. Mindenre. Mindig. Vagy ha ügyesen érveltél, és logikusan, akkor némi félrenézés közepette közli veled, hogy ok, ez tényleg igaz. És ilyenből kettő van itthon kicsiben is.  Na mindeközben rájön az ember, hogy tökmindegy mi lesz belőlük, utcaseprő, vagy elméleti fizikus, majd megoldják amit hoz az élet. Ha kilógnak, hát kilógnak.  Innen nézve, tök okék. Besimulni úgyse tudnak, csak építőelemei tudnak lenni a világnak. Mert kockából könnyű bármit építeni. Ez bennünk a jó .

Éljen a tudomány!