Volt idén is nyár. Idén is gyerekekkel. Szülinapokkal. Kislányom egyik kívánságára csillámtetkóval. Na persze, csak rajta lesz, meg a barátokon… aha, mint Móriczka megálmodta.
A lovaglós hétre meglepinek a keresztanyja szerzett nagyon szép csillámtetkókat. Persze figyelnek a minőségre. Így amit hétfőn feltettek, 
gyönyörű volt rajtuk még pénteken is. Szóval menő volt. Aztán mindenki hazament, lánykám pedig elkezdte rágni a fülem, hogy legyen rajtam is egy majd, ez úgyis lejön. No nem a tetkóval van bajom, de ez a csillogós virágos pillangós madaras nem az én világom. Így mindig azt válaszoltam majd…
Egy darabig ez a majd válasz működött is, vagy 3-4 napig, míg emailolvasás közben azt vettem észre, hogy vizes ronggyal szorongatja a kislányom az egyik bokámnál a lábam. Nagy vigyorgások közepette nyugtatgatott, hogy nyugi, anya, szépet választottam neked. Hát így lett egy csillámos lepkém. A bokám belső felén. Mert úgy sikerült. Így utólag nem bánom, ugyanis még mindig megvan!! Ez egy eltüntethetetlen lassan lekopó valami lett.
Pedig fürdöm rendszeresen, tusolórózsával sikálom magam zuhanyzás közben, járok kocogni ha rámjön (szóval izzadok mint a ló). És még szőr is nőne a lábamon, ha nem epilálnám/borotválnám rendszeresen. Ezen erősen el is gondolkodtam, ha egyszer leesik végre a pillangó egészen, alatta micsoda zsombék lesz. Lehet nem lesz elég a borotva vagy epilátor, hanem fűnyíró vagy elektromos kasza kell majd. Fene tudja.
Hát ez az én már több mint két hónapos csillámtetkóm története. Nem tudom mennyi ideig kéne fennmaradniuk. A gyerekeké már rég eltűnt, lekopott. Az elején az egy hónapos állapot, a bejegyzés végén pedig a mostani van. Nagy várakozással nézek elébe meddig marad. Ahogy haladunk, egyenlőre a bokám lehet majd egy dísz a karácsonyfán is.
Szép napot mindenkinek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: