Lett egy csigánk. Egy sima kis csiga, a fiam hozta haza, avval a felkiáltással, hogy ő háziállatot szeretne, és ez lesz az. Szépen megindokolta, hogy kicsi a lakás, meg csak lakás, itt nagyon nem lehet mit tartani, de egy csigának nem kell sok, ez lesz az. Kért tőlem egy tiszta befőttesüveget, kést… hogy kilyukasztja a tetejét, a levegőzés miatt (no ezt inkább azért én csináltam végül), hozott bele két követ, meg füvet. Így lett lakása végül. Elkeresztelte Endermann T-rex nek . Én persze magamban csak csiguszozom időnként, enyhe spongya bob utánérzésem van. Nem tudom azt nézte egy időben sokat a gyerek, vagy csak megint kitört belőle a leendő biológus.
És már 15. napja él nálunk, eszik, mászkál , alszik kakil… nem feltétlen ebben a sorrendben . Utánanéztünk a neten, állatos oldalakon, és kész csigatartási tanácsok vannak. Igen, ilyen kis itthon bárhol található csigákra is. Legjobb leírást persze éticsigához találtam. A miénk pedig kerti csigának tűnik. De az tuti, hogy az almát vígan falatozza, meg a körtét is. Meg ha lesz a boltban, szerintem megpróbáljuk az uborkát is. A fűfélékből eddig még nem jöttünk rá, mit favorizál. Egyelőre össze vissza szedünk neki mindenfélét, és próbáljuk mi lehet a tuti lakhely neki. A petrezselymet mindenesetre pont úgy eszi mint az almát. Egy egy levelet feláldozok neki a termésből.
Etetni egyenlőre , mivel csak üvegben lakik úgy kap, hogy szépen kiveszi valaki, odateszi egy egy szeletke , vagy darab alma mellé egy papírra, és ő meg eszeget. Vagy pitypanglevelet, ezt azt is odateszünk, amit épp találtunk. Ha már elbújik, akkor be az üvegbe ahol vagy mászkál még vagy nem.
Szerencsére a gyerekek szívesen takarítják, és nézegetik. A fiam még leckét is együtt ír vele ha épp mászkálós kedve van a csigának. Így könnyű életben tartani. Legalábbis eddig könnyű volt. összességében vége jó móka a csigatartás. Lehet szerzek neki egy kisebb terráriumot is, ha marad, és berendezzük neki rendesen. Földdel, ottlakó növényekkel. Persze előbb keríteni kell neki egy másik csigát, társaságnak. Egyenlőre ez a rendszerünk gyenge pontja hogy egyedül van. De még nem találtak neki a gyerekek társat. pedig keresnek szorgosan, amikor az idő engedi.
Szép napot mindenkinek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: