Mindennapi böszmeségek

Ha valahogy nem ér véget a munka… és a suli sem

Ilyenkor szoktam rendes évi szabadságomat tölteni. Most nem töltöm. Jó is nem is. Fáradt vagyok. Meg nem is.

Írhatnék nagy pozitívkodást, meg nem is. Az időjárás is olyan ma: esik is egyszer, aztán meg nem . Így süt is a nap, utána meg nem.

A fiam sulijával is ez a helyzet: vége is van, meg nem is. Ma már nem kellett bemenni, de üzent a tanár egy másik szülővel , hogy nem fog bizonyítványt adni, mert szerinte könyvtári tartozása van a fiamnak. Ebben az a legszebb, hogy mindent a tanárnő szedett vissza, szóval ha valami eltűnt, akkor ott a suliban. No meg persze arról nem szól a fáma, hogy vajon melyik könyv hiányzik. Arról mélyen hallgat a tanárnő. Gyanúm rá, ez is egy a szokásos lebegtetett kamuinformációi közül . Főleg gyanús, hogy ugye semmiféle hivatalos értesítés szokás szerint. De még egy email se. Hát elnézést kértem az anyukától akivel üzent. Aztán holnap bemegyünk úgyis a suliba, majd viszünk pénzt. irány a könyvtár. Ha tényleg van hiány, ott úgyis mondják, kifizetjük, ha nincs pedig kérünk igazolást, hogy évzárón meglobogtassa a férj a tanár orra előtt, hogy kérnénk a bizit. Tanárnő kissé sértettnek tűnik, hogy nem ajnároztuk önnön fontosságának ünneplésében. Utolsó előtti nap, pl fogalmazást íratott saját magáról a gyerekekkel, a saját évvégi ajándékfüzetébe. Persze szigorúan rájuk dörögve, hogy sokat és szépet. Hát az én fiam azok közt volt, akik sok szépet nem tudtak, lévén csak egy tanuló volt, nem a kiskedvencek egyike kiknek bármit lehetett.Persze a gyerek csak derült egyet az egészen, elnézést kért tőlem, hogy nem mondott a dolgozatban teljesen igazat, dehát “anya, csak szépet lehetett, pedig hazudni bűn. ne haragudj, hogy hazudtam” Hát erre megtanít a suli…. Lett egy jó sztori már másodikos korából. A tanítónéni pedig beverte az utolsó koporsószeget a tisztelet maradékába. Bár szerencsére mindenkihez egyéni megismerés alapján viszonyul a gyerek is, így nem félek, ha kap egy jó tanárt, hogy jóban lesznek e. pl a szigorú úszóedzővel imádják egymást. Igaz ott nincs kivételezés. Tanulás van és jónapot.

Szóval a szabis héten egy kt nap meló, csak hogy jó legyen, és rohangászás, kideríteni, mostmivan. Ahogy nagymamám mondta, dolog van, majd pihenünk a temetőben, ha odajutunk.

Szép hetet mindenkinek!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!