Aminek vége. Rövid volt. Két nap mire elég? Találkozni, körbemenni… Jöttek, mentünk. Örültünk egymásnak. 
Sütni semmi időm nem volt. Ok sonka lett, de süti nem. Szombat délelőtt még meló, délután nem voltunk itthon. Vasárnap ismét nem voltunk itthon, hétfő délelőtt igen, akkor hozzánk jöttek, lányos ház is vagyunk, nemcsak fiús. De csak csokitojás volt, tea, meg öröm, hogy összetalálkoztunk barátok, pont szinte egyszerre futottak be a locsolók. És elhangzott a mondat, ami megható: egyik meséli a másiknak, á, nem megyünk sehova, csak a szűk családot járjuk körbe. Egy 20 éves barátság összefoglalója.
Hétfő délután meg mi mentünk ismét, Dédiék, Nagynéni, és barátok. A gyerekek, mit nekik hideg, ár délelőtt voltak kinn itthon bicajozni, délután meg kutyáztak, meg mászkáltak, meg játszottak… Mit nekik hideg húsvét! Én fáztam, ők nem. Bár lehet csak a fáradtságtól vacogtam.
Ma pedig már ismét mindjárt meló. ennyi volt, bezárt a bazár. A gyerekek tavaszi szüneten, férj, mindjárt melóban, pihenés nem lesz továbbra sem. Májusban már picit lazul a dolog. Talán. Addig túlélőüzemmód. És csatlakozom a kislányomhoz , nagyerőkkel várom a nyarat.
Most tavasszal, pedig míg a nyár várat magára, gyönyörködhetünk a virágokban, amik nyílnak. Gyönyörűek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: