Ha kell , ha nem, vannak. Bár jelenleg a magyar médiában vadászni kell időnként. És célszerű külföldi portálokat is nézni, vagy tartani a kapcsolatot kintiekkel, onnan mi látszik.
Minap több döbbenet jött szembe. Egyiket tökéletesen leírta egyik kedvenc bloggerem (Bouvet blog). A paralimpia-para a téma. Hogy egyáltalán szóba jöhetett, hogy minek ez. Elképesztő az egész, Ez már nem is a taigetosz gondolkodásmód, hiszem a paralimpikonok, sok egészséges embernél ügyesebbek, erősebbek, felkészültebbek, tehát picit se jöhet szóba a miért is. Hanem körülbelül a homofóbiával, és minden mástól való irreális rettegés szintje. a csak az legyen, ami vele van, csak úgy ahogy van. Más ne legyen. Nem tűri, nem viseli, nem érti.
A legfőbb gond, hogy nem is akarja érteni, megismerni mentalitás. ami sehova se vezet. Egybemos jót rosszat. Bűnnek nevez adottságot, születést, bármit. Mert fél. Nem a tényleges problémáktól, azokra már teljesen vak ez a hozzáállás. Észre se veszi őket. Haldokolhat mellette egy ember, azt mondja majd rá: de azt hittem részeg. Eleshet valaki mellette az esőben, elesve vizes, sáros lesz, nem segíti fel, mert azt mondja, hát sáros, miért nem vigyázott magára, az ő keze nem lesz az. Ez a vakság az ami megíjeszt az egészben. Hiszen mindannyiunkkal történhet bármi. A kettős mérce pedig nagyon veszélyes. Főleg ha terjed. Tönkretesz, és hátráltat.
Ami pedig a paralimpokonokról a véleményem, hogy ők hihetetlen motiváló példák. Mindannyiunknak. Ők azok akik
Szekeres Pál, vívó
megmutatják, hogy akármi van, igenis érdemes megtenni a magadét. Érdemes csinálni, mert több leszel általa, és általad változik a világ. Hogy nem várni kell a sült galambot, hanem menni és tenni. Ők azok, akik nem adják fel. A nehézség max egy leküzdendő feladat. Ha egy úton nem megy, hát akkor hosszabban, de megoldható. Hogy így is lehet, csinálni és kész. Hogy megbecsüljük amink van, kinek ilye kinek olyan adottsága, arra építkezve csodákat lehet létrehozni. Mindenki mást. hiszen mindannyian mások vagyunk. Egy paralimpián pedig ez látványosan jelentkezik. Igen, ilyen vagy olyan hátránnyal mennek sportolnak. És ilyenkor az ember ül, és eszébe jut., ő mit tesz? Lehet azt mondani, el velük, ne tolják az arcomba, hogy ők meg tudják tenni, én meg nem. De mondhatjuk azt is, Ők igazi példaképek arra, hogy ha cselekszünk, és kitartók vagyunk, előre jutunk.
Nekem ezt a felállunk, és csináljuk példát mutatják. És hiszem, hogy mindannyiunknak. Nem olyan verseny, a másik olimpia. nem gladiátorjáték, nem csaták. ez tisztán emberség. Arról szól, hogy LEHET. Meg lehet csinálni. Mindannyian megkereshetjük magunkban azt, amit elérhetünk, mégha nehéz is, csak cselekedni kell.
Gratulálok az összes parasportolónak ezúton is! Nyerteseknek, és csak úgy maguk örömére sportolóknak egyaránt. És remélem még sok sok alkalmuk lesz megmutatni mindannyiunknak, hogy igenis, a munkának, sportnak, cselekvésnek mindig van ereje. HAJRÁ!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: