A kísérletmentes nap. Körülbelül ez az elnevezés illene a mai napra. Hiába szombat, reggel koránkelés, a fiamnak suli. A kisebb, meg az apjuk, itthon durmolt, míg mi irányt vettünk az esőben az iskolába. Iszonyat nehéz volt felkelni. a hét 5 napján még csak csak, de hogy ma is menetkészre, egyből öltözés stb. Hú…
Így reggel bedobtam magamnak is reggelit, egyből ettem egy kölesesszilvás nemtudommit. Ami nagyon finom, így később ettem belőle még kettőt. Aztán még
Hja, és megettem egy negyed zsemlét egy negyed szelet töltötthússal. Hússal töltött hús. Jóanyám csinálta, azt mondta, ez ilyen lett, elfelejtett májat venni, de megoldotta. Hiába, Murphy az egész családot látogatja szorgosan.
Hát ennyi. Dagadó napom volt. Persze plusz a szokásos szombati munkanap, nekem minden szombat az ugye. Így szokás szerint bentről néztem a jóidőt. Jó lesz majd a tavasz, mert mehetek majd este kocogni. Addig túlélek. Hidegben esőben sötétben nem futok. Lusta vagyok. Tornázni pláne. Holnap azért ha nem feledem mérlegelek, én kb 62 kilót tippelek magamra. 54 lenne a versenysúlyom… lenne… tél van, ilyenkor az 56 is szuper. 62 vel meg megvan a fókazsír. Csak jegesmedve ne vadásszon a környéken.
Jóéjt mindenkinek!

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: