Munka, munka, munka

Kezd ellepni. Újra. Egyik szemem nevet, a másik sír.

Örülök, mert szeretem a munkám, jó hogy van mindig újabb kihívás benne. És most jön egy újabb. Tuti nem unatkozom idén sem a melóban.

Sírok, mert szétesek. Állandó fáradtság a sulibamenés miatt a fiammal, korán kell kelni. A munka utána meg délután késő estig tart. Az egész életem kb az, hogy reggel kelek, suli, ovi. Aztán igyekszem amit lehet elintézni, ismét suli, utána meló, meló meló. Azért kéne egy kis élet is több néha. De ismét totál beállt a hetem, csak egy szabadnap van jobbesetben. De számíthatóan most májusig még az se biztos. 

Közben nem mondanék le a családi programokról. Időnként menni ide oda… lesz névnap, szülinap, családos barátos. Mennénk a csodák palotájába, kinéztem a planetáriumban egy-egy műsort a gyerekeknek, mennének megint múzeumba, mert oda télen is lehet…

Úgy érzem kevés ehhez egy ember. Kéne egy belőlem, aki dolgozik, egy aki anyuka, egy aki feleség, egy aki csak úgy van magában.

No, akkor most felébredek, és kiveszem a biliből a kezem. A melónak meg örülni kell, hiszen nagy kincs. Itthon vagyok vele, megbecsülnek, szeretem. dolgozni pedig akkor kell, ha munka van.

Szép estét mindenkinek!