A mese csodája

Sokáig nem ment. Este nem. Lehetett mesét olvasni, nappal. Ezer kérdés, gondolat, minden csak úgy ömlött, akár egy egy szó után a gyerekekből. Hihetetlenül felpörögtek a kis történetektől, vagy bármilyen mesétől.
Persze közben hallgattam, hogy a kisgyerekeknek ESTI mese kell. milyen anya az, aki csak úgy lefekteti a gyerekeit? Persze párhavonta mindig megpróbálkoztam a nappali mesén kívül az estivel is. Aminek minden egyes alkalommal az lett a vége, hogy felpörögtek,  még kérdeztek, még agyaltak, még érdeklődtek… nemhogy nem aludtak el, hanem a hajnali 1 ig ébrenlét garantált volt. Így olyan napokon próbálkoztam mindig, mikor másnap nem kellett menni sehová. A meseolvasás pedig maradt továbbra is nappali program.

Most viszont, egyszercsak, a legutolsó ilyen próbálkozásnál, habár volt azért kérdés közben, de csak egy kettő. És nem másztak ki az ágyból, sőt, úgy kérdeztek, hogy jelentkeztek, nem szóltak csak úgy bele a mondatba. Mondtam ugyan hogy nem kell jelentkezni, többször is, de azt mondják, így jobb, így akkor állok meg mikor én akarok ők pedig biztos nem maradnak le egy szóról sem a meséből. Én meg úgyis megállok mindig, és megbeszéljük ha van valami.

Így most már egy könyv felénél tartunk., úgy, hogy kizárólag alvás előtt hallgatták. Átverni őket nem lehet, emlékeznek rá, hol tartottunk előző nap., vagy ha hosszú nap volt és kimaradt, akkor azelőtt. Mert amikor nagyon fáradt vagyok,k én továbbra se mesélek. Ha rossz anya vagyok ha nem , ha csak csíkokat látok betűkből álló sorok helyett, akkor nem tudok olvasni. Viszont egy-egy hosszú nap után ez bizony előfordul. De a gyerekek megértők,  egyszer reklamáltak csak, akkor elmondtam, hogy bizony ilyenkor nem látom a betűket külön, hát akkor úgy nem tudok olvasni szerintük se, aludjunk, és majd pihentebben olvassak másnap.

A mesék végére meg sokszor el is alszanak. Ez az egyik legnagyobb csoda nekem évek óta. Elalszanak a gyerekeim az esti mesén! Ők akik még féléve ha este olvastam hajnalig jártak az ágyamhoz kérdezni újat és újat mindenről. Most elmerülnek a mese világában, reggel pedig mesélik, mit álmodtak, és persze, kérdeznek kérdeznek mégtöbbet.

Ha végzünk a könyvvel, azt hiszem előveszem a Petőfi kötetet, és hajrá János vitéz! A történetet nagyjából ismerik, de úgy egészében olvasva mégis csodásabb a mese. De megértettem, miért  nagyobbnak vannak emlékeim a meseolvasásról. Én is sajtkukac voltam gyerekkoromban, és aztán egyszercsak volt egy időszak, amikor  már el tudtunk tesómmal merülni a mesékben. Ültünk apukám két oldalán, vagy feküdtünk már az ágyunkban, és hallgattuk a mesét, néha belekérdezés volt hogy belealudva. Pont ennyi idősek voltunk először mint a gyerekeim. akiknek most olvasok az apjuk régi mesekönyvéből, amiben vannak régi firkák, no meg számok amiket tanult leírni, és nézzük őket,  fejtik elsőnek a gyerekek a rajzocskákat, meg  nézik a számokat, hogy jéé ők is így írják, és ez mennyi és az fordítva sikerült. Aztán olvasom a mesét, végül ha még ébren vannak ölelés, puszi, ha pedig elaludtak akkor  csendben lekapcsolom a villanyt, és behajtom az ajtót.

És így adódik generációkról, generációkra a mese csodája.

Jóéjt mindenkinek!