Még nincs vége a napnak, így óvatosan írom ezeket a sorokat.. fene tudja mi jön még. Pl nem tudom, lesz e ma munkám végül vagy nem. Igaz, lehet jobban jár mindenki ha ma nem dolgozom külön. Elég a család háttértámogatása mára.
Tehát reggel. Itt is leszakadt az ég, már éjszaka. A legdurvább része pedig reggel negyed 8 és háromnegyed 9 között volt. Mikor máskor, amikor az egész város suliba, munkába, oviba, bárhová indul. Persze mi ekkorra már túl voltunk az első “sokkon” idehaza.
1: a sim ügy:
Hát persze, hogy a kislányom kelt a legkorábban. Hát persze, hogy ellépett a telefonommal… Eddig csak a szokásos. Szerencsére szól pár szundi lenyomása után, hogy ébredjek. De ma nem. Ma arra keltem, hogy valami koppan mellettem az ágyon, aztán pedig csak a dobogást halottam, ahogy a zsebördög elinal. nézem a telót, vajh, miért adta csak úgy vissza. És akkor láttam döbbenten, PUK kódot kér. Na kincs ami nincs. Férjem mondá
– Nyugi. Rajta van a simkártya tokján. -Mire én visszakérdeztem tudja e, hogy milyen öreg ez a sim már?? -Nem..- nem tudja. Hát Ez az, hogy én sem, olyan régi. Még a mobilok hőskorából való körülbelül, szerintem jócskán elmúlt 15 éves is. Bőven megért a cserére. Azóta költöztem kettőt legalább.. Hogy hol lehet a tok… a múlt ködébe vész.
Hát gyerek némileg letolva, bár annyira nem kellett, mert sűrűn kért bocsánatot. Mondtuk ezt most miért?? Eddig mindig idehozta ha kellett a pin, azt megbeszéltük nem írogatja, be is tartotta. Mondta:- leesett, és visszakapcsolta, és egyedül akarta…- De miből gondolta hogy a kódot amit sose mondtam el tudja?? Most már mindegy.
Közben persze a szokásos reggeli rutin, öltözés, fogmosás, gyors tízóraigyártás a nagyobbnak, péntek révén lovaglós cucc összeszedése a kicsinek. És mivel ekkora eső volt, mindent vízbiztossá tenni csomagolással. Minden fázis között egy próbálkozás a közben megtalált puk kóddal. Vagyis én azt hittem azt találtam meg. Mert megvan az eredeti szerződésem stb. Persze később kiderült, nem a
jó kártyát találtam meg, hanem azét a simkártyáét, ami a fene tudja hol van, de egyszer nagyon gyorsan kellett készüléket cserélnem, és csak berohantam egy boltba, vettem egy olcsó dominósat, és rohantam tovább… Így minden próbálkozás sikertelen volt. Viszont a puk keresése közben a papírok közt megtaláltam végre a gyerekek oltási kiskönyvét, amit már másfél éve kér rajtam a gyerekdoki, a védőnő, és bő egy éve már a suli is.. hiába minden rosszban van valami jó 🙂
Végül elindultunk, megállapítva, hogy ebből nem lesz úgyse semmi, elevezni a viharban a sulihoz ovihoz, én pedig majd beugrom ha kinyit a telefonoshoz. Így is lett, A viharon áttörve, kb 3 méteres max látótávolsággal, és folyóvá vált utakon elkocsikáztunk a suliig: ott a nagyobb ki. Utána az oviig, ott a kisebb ki. Aztán itthon megállapítottam, hogy egy darabig, még telefonon elérhetetlen leszek, mert túl korán van, csak a suli kezdődik nyolckor, a telefonos cégnek van annyi esze , hogy kilenckor nyitnak. Végül átbattyogtam a szomszédba, addigra csillapodott az eső is szerencsére, kivártam a sort, ahol is közölték, hja, ez a fajta teló el se fogadja a pukkot, így kártya ki, át másik telóba… majd ezen a ponton derült ki, hogy eleve rossz pukkal próbálkoztunk.. rendszerben megnézte az ügyintéző, és voilá! működik. Mindeközben megállapítottuk, hogy olyan öreg a sim, csoda hogy működik, csere kell.
Ezután mint aki jólvégezte dolgát megköszöntem, kifizettem még egy számlát, ha már ott vagyok, legalább jövőhéten nem kell menni, És elindultam vásárolni.
2: a pizsama ügy
Boltba be, boltból ki, hazamenni, megmutatni, nézd a kisebbnek, pizsama…Na mint Móricka azt elképzelte. Már kinéztem ezt a pizsamát, hogy na ezt tuti felveszi, minden kívánalomnak megfelel, puha, ciklámen, monster highos, megvitattam a tesóval, hogy na ez jó lesz? Hja. Csak nem volt nálam pénz. Ezért mentem vissza tegnap. Amikor is vettem végül egy kabátot a nagyobbnak, mert megláttam egy utolsó darabot, pont méretben, a fene fog tovább kabátot keresgélni akkor. És evvel a lendülettel elfelejtettem hogy pizsamáért mentem.
Ezért mentem vissza ma is. Elsőre.. Megnéztem a méretet, még megvolt, jó volt, nem tűnt hibásnak. Kifizettem, hazahoztam, 
kibontottam, -Nézd mit találtam a tökmagnak!- És ebben a pillanatban konstatáltam, hogy az alja 3 számmal nagyobb mint a teteje. Áááááá…. Valami rettentő vicces egyén összecserélte a boltban. Én meg mivel már másodszor mentem eleve érte, csak a nyakán néztem a méretet, és simán elhoztam.
Még szerencse, hogy elállt az eső közben. Visszacsomagoltam, előtúrtam a számlát a több havi felgyűlt közül a táskámból, ugyanis, a számlát mindenhonnan elhozom mindig. Mindig ugyanabba a fiókba teszem a táskámba. Ha pedig kell, kutatok keményen az ezer számla közt. De ez most a tetején volt a kupacnak, hamar meglett. Visszasétáltam a boltba. Azért csendesen megállapítottam, itt akarok megöregedni és meghalni a környéken, mert annyira közel van minden, hogy akár majd járókerettel is el tudok slattyogni bármiért.
A boltban szerencsére egyből jött az ismerős pénztáros (volt szomszéd) akinél pont kifizettem. Fogta a számlát, a cuccot, és előkerítette az utolsó nadrágot, az általam eleve választott méretben, a pizsihez. Minden jó ha a vége jó, boldogan hazagyalogoltam. Most már csak a lánykámnak kell tényleg tetszen. (Kiegészítés: azóta látta, tetszett)
Mindezek közben bevásároltam, délután hazahoztam a sulist, végül kisütött a nap is. Kávé, nyugalom, időnként telefoncsörgés. Netes melószervezés, várakozás. Gyerekek az ismét lelkes nagymamával zenesuliban, Néma csend és béke. Csak a billentyűzet kopog.
Mindenkinek nyugisabb napot!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: