Blog a semmiről, senkinek

Mindig is szerettem volna naplót írni, de sose tettem. Túl paranoiás vagyok. Ez már a sokadik blogpróbálkozásom szintén. De valahogy mind kudarcba fullad. A fontos dolgokat nem merem leírni, vagy amik érdekesek történnek, mert nehogy “kedves” emberek kiforgassák, meg támadjanak. Meg igazából a barátokkal beszélem meg ha valami hirtelen kell, és mire leülök, el is felejtem. Mire jó a szita agy.. kevés dolgon rágódom hosszan, mert kiesik minden de minden a fejemből.

Tehát az egész eredménye, szita agy, meg némi paranoia, hogy lett megint egy blogom a semmiről. Amit így persze kis túlzssal nem olvas senki. Hiszem a semmiről minek olvasni?

Főzősbloghoz nem főzök eleget…

Családblogot nem írhatok, mert ha a bajt leírom, abban mások is vannak, mi jól megvagyunk, csak időnként jönnek az “ellendrukkerek”,

Gyereknevelés blog nem lenne hiteles, nem vagyok egy nagy anya, csak anya is, úgy minden mellett. De ez kétféle reakciót szokott kiváltani, vagy leszupereznek, mert itthon dolgozom, azért csak főzök, szeretek NŐ leni nagybetűvel, jólkinézni, és azért csak lett két zsebördögöm emellett. Vagy leszaranyáznak, mert dolgozom itthon, főzök, szeretek nő lenni, és akkor szerintük minek szül az ilyen … Ebben nagyon végleteket hozok ki az emberekből, rajtam van rajtam sapka, vagy nincs,  mindenki szájíze szerint. Én meg már letojom.

Igazi életmódbloghoz nem vagyok elég pontokba szedő. Nem tudom a párkapcsolat tuti 5 pontját, vagy a 10 legjobb szexfigurát mindenkinek, nem ismerem a mit mondjuk a gyereknek szent grált… Szerintem minden ilyet mindig az adott szitu, ember, pár, habitus, …szóval annyira sok tényező befolyásol, hogy nincsenek receptek.

A munkámról nem írok, Diákoknak segítek okosodni, sokszor idehordják az életük, ami nem baj, de nyílván attól is vagyok jó abban amit csinálok, hogy  mindig tartom a szám. Mint minden valamilyen segítő szakma, ez is bizalmi alapon működik, Ha mesélek is róla, csak olyat, amit megengedtek, egyeztetés után. A lényegi része meg ezen felül  színtiszta reáltudomány, nem igazán számíthat többségi érdeklődésre.

A nagyobb nehézségekről meg azért nem írok, mert mikor benne vagyok, el vagyok foglalva a megoldással, részint van a családnak egy ága, akire nem tartozik az életünk. És ez mégiscsak az internet. Meg egy nyilvános blog. Ugyanezért írok keveset a gyerekekről is:) Pedig a fiam igazán jókat mond, sőt most már végre így 5 évesen megeredt a kisebbem nyelve is rendesen.

Iskola-ovi blogot meg azért nem írok, mert habár szuper ovit találtunk, és végül szuper sulit tanítónővel is, alapvetően megvan a véleményem a rendszerről. Én is benne voltam, 30 éve semmi se változott. Legyinteni meg tudok az egészre az életben is, ahhoz nem kell blog.

Maradok én témának, meg amit feldob a net. De azt hiszem egyik se érdekes…

Szóval így keletkezik egy blog a semmiről senkinek. De azért akik olvastok, sziasztok! Maradok továbbra is tisztelettel, a semmiről csacsogva. Hol több , hol kevesebb posttal. Büszkén a kocogásra, meg ha sikerül kimozdulni, nyavalyogva a koránkelésről, ami röhej, hiszen jóval később kelek szerintem még így is mint a többség. Nem vagyok kompatibilis az ország bioritmusával … Most épp azon agyalok, megírom a hajam baját. Csak hogy tényleg a semmiről írjak. Aztán aki olvassa levonhatja, a kutya is jódolgában vész meg. Ami nagy igazság.

Szép napot mára is mindenkinek!