Mindennapi böszmeségek

Futás kisérettel, és a szokásos mindentelfelejtek főzés

Nekiindultam ebben a fura időjárásban kocogni. Vittem a nagyobbam, jött bicóval. Ő 4 és fél kmet tekert . vagyis fenét, többet, hiszen oda vissza ment többször lehagyott, visszajött. Rettentő viccesen, mikor emelkedőn kicsit meghalltam, kiparodizálta ahogy fújtatok mint a gőzgép … na szép, mondtam neki nem is vicces.. de igazából az volt, na dehát mégiscsak, ne ironizáljon már a kocogós nagyhalálomon a 7 éves csemetém. Megjegyeztem neki, inkább jöhetne egy kis együttérzés, de erre közölte,  bicóval gyorsabb és kicsit elhúzott…

Viszont elkezdett szemerkélni közben az eső, így ő hazament, én még mentem kicsit. Míg picit jobban nem esett.. persze hazajöttem: 5 perc múlva már megint nem esett egyáltalán. Nem baj, kitaláltam nesze házimunka, az is sport, főzök. De mit? irány a bolt hozzávalóért… Mindent meg is vettem, fűszert nem. Így itthon a fele csirkecomb bekenése után konstatáltam elfogyott , nem tudok új keveréket csinálni. A bolt persze bezárt. Sebaj, irány a másik. Ebben nagyon jó dolgunk van, pár percre tőlünk van több. Így megint nekiindultam, és naná, hogy nem volt őrölt verzió a boltban. De találtam frisset!! Juppi, így egy bazi nagy kosárral, és egy picike darab fűszerrel lézengtem a jó nagy boltban, nézelődve, hátha van mégiscsak őrölt. Nem volt, így hazajöttem, és dolgoztam abból ami van.

A kaja természetesen még nincs kész, mert elmászkáltam az időt. Mondjuk van még kaja, a cél eleve az volt, vasárnap ne kelljen főzni. Hátha kicselezem végül a fiam rántotthúslázát. Még a zongora órán is azt mesélte, segített már picit csinálni, és mostaztán ő fogja . De én szüneteltetném megint vagy 2 hónapig a dolgot inkább így, hogy egy álló hétig  csak azt ették, mert süssek még…Nem jó az egysíkú kaja. Bár ennek ellentmond, hogy csirkemell volt rántva, most pedig csirkecomb lesz sütve. De a mostanihoz fogy a saláta is, mégiscsak más, mint amikor az egész család jöttében mentében tolja a húst, én meg csak sütöm sütöm.. köretet nem is csinálok hozzá, mert mire kész lenne, nincs mihez. Pedig nem kis tételben készül… a combokhoz persze lesz köret. (majd áthozom a receptet egy postba, egyszerű és finom).

Szép hétvégét mindenkinek továbbra is!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!