1.0Mindennapi böszmeségekhttps://akiserlet.cafeblog.huSzilviahttps://akiserlet.cafeblog.hu/author/keleszilvigmail-com/<a href="https://akiserlet.cafeblog.hu/files/2014/09/kettesben.jpg"><img class="alignleft size-medium wp-image-587" src="https://akiserlet.cafeblog.hu/files/2014/09/kettesben-300x270.jpg" alt="" width="300" height="270" /></a>Hiányzik. Úgy mennénk. Persze pár óra van, köszönhetően a férjem váltott munkarendjének. Ha egyikünk se dolgozik délelőtt úgy jön ki a lépés, és mindkét gyerek oviban ill suliban, akkor mondjuk van akár 3 egész óránk is. De bevallom telhetetlen vagyok. Szeretnék csak úgy menni. elmenni kvzni egyet, vagy csak úgy mászkálni, vagy egyet  étterembe. Netalán  egy ottalvós hétvégére. Persze, tudom, gyerekek, megváltozik a világ ... ez mind ok. De arról senki se szólt, hogy az összes nagymama elfelejt, hja, nem, van hogy egyik jön, és meséli merre járt. Aztán hozzáteszi, hogy ti vállaltátok! Kellett nektek 2 gyerek... Nagypapa sajnos nincs. (aki van nem tartja a kapcsolatot. még mikor beszéltünk is már megkért hogy inkább ne hozzuk a gyerekeket...) Bébisitt van, de nem állandó, no meg egy egész hétvégéhez lehet nem is vagyok elég bátor. Keresztszülők összevissza dolgoznak, a sajátjaiknál a saját nagymamaáik segítenek így is. Barátok dettó sokat dolgoznak.. Így marad ami van. Ha újrakezdeném, mostani ésszel. ugyanúgy vállalnám kiskülönbséggel a gyerekeket. De ezt valahogy máshogy csinálnám. Valahogy úgy alakítanám, hogy néha kiszakadjunk mi is szülők. Biztos van aki felolvad a szülőségben, és minden pillanatában élvezi. Én magányos típus vagyok. No meg telhetetlen. Minden kéne. szülőség is, meg egy kicsit azért a kettesben is. Magány az adódik annyi, a kétheti pár órával, hgy azt beosztom a lelkemnek, de a kettesben , az nagyon hiányzik. Néha mikor elalszunk, álmodozunk róla, hova fogunk menni, mivel, hogyan, mikor már majd megtehetjünk. Mert előbb utóbb eljön. a gyerekek felnőnek úgyis. Csak lesz egy két szabadabb évünk majd még a nagyszülősködés előtt. És ezek az álmok lendítenek tovább. Még emlékszem amikor kicsik voltak, és jött bébisitt, és megbeszéltük, hogy 4 órát elmegyünk, kvzni ilyesmi... és persze kiderült, hogy rajtamaradt a világítás a kocsin... gí aksi ki, töltőre rá... és egyből kevesebb lett egy órával. Mikor azt hittem egyáltalán nem megyünk, hát könnyes lett a szemem.  De mondta a bébisitt, marad tovább, nyugodjunk meg, mehetünk. az fergeteges érzés volt. tudni, hogy a gyerekek biztonságban, de azért mehetünk egy picit. Na ez hiányzik nagyon. Valahogy meg kell oldani... Egy napra kimenőt kapni kettesben.rich