Torna gyerekekkel otthon: elképzelés kontra valóság
Az elképzelés egyszerű. Rengeteg édes kép van , mindenféle korosztállyal fenn a neten, milyen remek is, ha egy anyuka a babával, kisgyerekekkel, nagyobbacskával, gyerekekkel tornázik otthon. Én személy szerint el se bírom képzelni, azokat a szép jógafotókat hogy készítik. Persze jó álmodni, hogy tényleg ilyen is lehet az otthoni torna/edzés. Mert bizony mi nagyon nem így nézünk ki. Részint mivel nem tudok jógázni, no meg a gyerekek is igazi sajtkukacok, csak elmosódott foltok látszanának a képeken.
Aztán az ember nekikezd, hogy de jó lesz, és rájön, hoho, nem oda Buda, bilibe lóg a keze. Egyszer valahol már írtam egy posztot erről, amit most át is menekítek. Tehát íme az ovis bölcsi verzió:
Hát ez igazi kihívás lesz. Nemcsak fizikailag, szellemileg is megmozgat az itthoni torna. Már akkor próbálkoztam mikor csak egy kicsi volt itthon. Aztán terhestorna, a másodikkal pocakosan, végül immár kétgyerekesen teszem ugyanezt. Álljanak itt mindenkinek tanulságul tapasztalataim.
- Az első fontos pont, mikor tornázzunk? Amikor kaki, pisi, pelusozás, ebéd, vacsora, meseolvasás, stb nyílván esélyünk sincs. Tehát meg kell teremteni az alkalmas környezetet. Lehetőleg mindent elrendezve: Wc villany égjen, ha van még pelusos – vagy mindkettő az – akkor frissen pelenkázva, extra kicsik megetetve, önjáró lurkóknak pedig könnyen megfogható, falatozható étel elérhető helyre készítve, kulacsok feltöltve. Abban az illúzióban ne ringassuk magunkat, hogy no, épp játszanak, evvel szoktak háromnegyed órát is. Amint meglátják Anyát, hogy tornába kezd, mint frissen nyílt virág körül a méhek úgyis döngicsélni kezdenek a lurkóink.
- Mit tornázzunk? Ez egy összetettebb kérdés, nagyban függ a torna a gyerekek aktuális pörgési szintjétől. Ha nyugisabb a hangulat, leülősebb, fizikailag kifáradtak előtte, akkor mehet a talajhoz kötött erősítő lassú torna. karemelések lábemelések. Nagy elvárásaink ne legyenek, a gyerekeink rá fognak kapaszkodni a lábunkra, lovagolni fognak a hátunkon, bemásznak rötyögve a hasunk alá csikizni. Ezt mind ki kell bírjuk. Ha ugrálósabbak a gyerekek, akkor pedig mehet a táncos, ugrálós torna. Amiben váltakoznak a számok, vidám a zene. Természetesen ez esetben is koncentrálni kell, hiszen a lábunk között fognak szaladgálni ugrálni bújócskázni. Próbálnak táncolni körülöttünk, figyelni kell meg ne üssük őket véletlen.
- Milyen hosszú legyen a torna? Ez a legegyszerűbb kérdés. Olyan hosszú, amennyire hagyják a gyerekeink. Ha az első két pont megvalósítása sikerül, akkor nagy eséllyel végig tudunk tornázni egy teljes programot -ez 50 perc, egy óra közötti időtartamot jelöl kb -.
- Végül hogy lemossuk a torna izzadós szagát:Ha minden rendben, és lement a torna, már csak arra kell időt szakítani, hogy zuhanyozzunk:) Máskülönben szagolhatjuk egész addig saját magunk, míg el nem alszanak a csemetéink. Ebből következik, hogy csak akkor érdemes belekezdeni a tornánkba, ha utána már nem kell sehova menünk. Vagy úgy időzíteni, hogy mire végzünk férj, nagymama, bébisitt, barát, befusson, és nyerjünk egy szusszanásnyi időt:)
Hát valahogy így sikerül nekem itthon tornázni. Vagy nem sikerül, ha nem megfelelő a csillagok állása. Futni egyszerűbb, ahhoz csak gyerekcsőszt kell találni:)”
Most viszont már nagyobbak. Új korosztály új gondok. Eljöttek a kisiskolás tornagondok. Az ember azt hinné egyszeri anyaként, hogy jajj de jó lesz ez, már milyen okosak megértőek, meg már nem is lógnak mindig az emberen, ha mégis, már ők is tudnak tornázni.
- Aha tudnak tornázni, csak tuti nem fognak 45-60 percen keresztül velünk együtt. Ez bizony nem olyan, mint kimenni, kocogni, és akkor még bicajjal jönnek az ember mellet. Ez a nappaliban leveszi az életteret, korlátozza a rohangászást, ráadásul kevésbé tud az ember válaszolgatni mindenféle kérdésre, mert koncentrál a koreográfiára.
- Vagyis koncentrálna.. de a kisiskolás gyerek egyik fő jellemzője, hogy kérdez. Mindig mindenről. Összetett mondatokban, sokszor saját magát megválaszolva, sokszor eszmefuttatva. Na erre szülőként figyelni kell, hogy na, mi is van? Meg figyelni kéne a tornára is, hogy mit is kell csinálni? Itt azért már az én multitasking funkcióm is be szokott dőlni egyszer egyszer. És erre jön, hogy nálunk kettő van.
- És két gyerek csak addig játszik el jól egyedül, a szülőket letojva, amíg a szülőknek semmi dolguk. Amint kitalálja az ember, hogy na torna, és neki is kezd, na onnantól hirtelen, éhesek lesznek, de nekik arra kell mászkálni, de most miért nem olvasunk mesét, de most menjünk boltba… és úgy egyáltalán, hirtelen nagyon nagy szükségük lesz az anyjukra. Na ezt én: Ott van apátookkk!!! felkiáltásokkal próbálom ilyenkor rendezni. Aztán vagy sikerül vagy nem. Persze Az ember másik fele jókat kacag az egészen, miközben próbálja terelgetni az aprónépet.
Viszont ennyi idősen már legalább nem kapaszkodnak fizikailag a lábamra, derekamra, karomra. És ki a kicsit nem becsüli ugye. Tehát azért haladás, hiába kihívás ég most is. Összegezve pedig a tapasztalatokat, tényleg egyszerűbb futni. De most akkor sincs kedvem. Így marad a délelőtt hétköznap amikor akkor és annyit tornázom amennyit csak bírok. Senki se zavar. Így pedig vagy pihenés, vagy sport. Most sport. Meglátjuk meddig bírom pihenés nélkül. És meglátjuk, mennyit számít majd kondiban az egész, mikor tavasszal kimegyek újra kocogni.
Mindenkinek kitartást a sporthoz! Hajrá anyukák!
