Tegnap viszont újra voltam kilométert gyűjteni. 8 at sikerült ismét. Este mentem, így folyamatosan hűlt az idő, így fáradtság ide, vagy oda, sikerült ismét. Még csak a bő tizede van meg a távnak, és 4 nap eltelt a hónapból. Jövőhéten fel kell emeli a távot 10 kmre lehetőleg. Persze még mindig nem vettem ragtapaszt, pedig kéne, fogynak a zoknivariációk.
Kipróbáltam a futás közbeni fotózást, a térképen jelöli is a helyet hol lőttem. Élőben élénkebbek voltak a felhők, de valahogy nem akartam megállni egy fotóért. Még majd ügyesedem ebben is idővel. Egyébként tök jó, mert egyből tölti a futásokhoz a program, nem kell vele vacakolni külön. Mondjuk akkor nem is csinálnám, lusta vagyok. Így viszont ha másfele is megyek, lehet lőni a képeket.
Mindemellett tegnap volt a lánykám szülinapja, ma vitt az oviba tortát. Konkrét kívánsága volt, epres túrós joghurtos rajta kék felirattal és habdíszítéssel. Lefotózni azt elfelejtettem. De hátha az oviban majd csinálnak képeket. Mást nem kért. Úgyhogy majd ünneplünk valamikor. Kap még pár tortát 🙂 Illetve még szeretne a keresztszüleivel is találkozni, de érti, hogy az csak suilidő után megy. Nagyon megnőtt, 6 éves, tiszta öntudat.
Hát tortasütős, közben futós esténk lett. Előtte némi meló. De visszavonhatatlanul jön a nyár végre.
Szép napot mindenkinek!