És visszaérkeztünk a kezdetekhez:) Pár tanítón átverekedte magát a fiam, no meg a család is, míg így második elejére visszakaptuk a saját gyerekünk.
Ismét írja a leckét, ismét nem kell mellette ülni. Ok noszogatni kell, de ennyi. Kérdez ha akar, válaszolunk, de alapvetően csinálja. És jól .
Azokat a hónapokat meg szívem szerint eltüntetném, amikor volt egy olyan tanitónénije, aki avval mosta az agyát, hogy de anyukád, ott kell melletted üljön, csak úgy jó. Nekem is mondta, hogy de ő is ott ül még a 4. es gyereke mellett is, nem hagyhatom hogy az elsős fiam egyedül írja a leckét. Igenis ott kell ülni. Aztán vigyorogva közölte: hja de maga nem nagyon tud, mert dolgozik… Na köszönöm…
Még szerencse hogy szabad suliválasztás van. Illetve akár sulin belül is lehet osztályt váltani. No meg van tanár, igazgató, aki a gyerek érdekeit nézi, és nem a szülőkkel foglalkozik. Azért nehéz pár hónap volt, ebből visszalendíteni a fiam. Megküzdöttünk, a tanítónénije is, mi is itthon. És kijelenthetem sikerült! az iskolában kicsit hamarabb jelentkezett, de most már itthon is. Ok vannak lázadások, de végre vannak ezek a napok (most épp harmadik egymás után) hogy mindenki szépen teszi a dolgát, és az átnézzem kérdésre is az a válasz, ne anya, én átnéztem. délután pedig csillagot kap rá, arra amit tökegyedül csinált.
Sőt, tegnap a zongoraleckére is csak annyit kérdezett, hogy az almás gyakorlat után, ugye megeheti az almát? 🙂 Hiába no, a
Állandósítani kéne ezt a lendületét egész évre:) Sőt! Jövőre át kéne adni a kicsinek is belőle. Lehet hogy lusta szülő vagyok, De az tuti, hogy önállóságban így nagyot lépnek előre. A suliba meg úgyse járhatok helyettük.
